A gyerekem imád rajzolni. Én meg imádom nézni a kezei közül kikerülő alkotásokat. Már akkor is rajongója voltam, mikor alig múlt egy éves és mindenféle – látszólag – ákom-bákomokat vetett papírra, majd határozottan állította, hogy az a kusza vonalhalmaz tulajdonképpen "Apa és én, amint sétálunk". Persze ezeket a műveket is kincsként őrzöm! :)
Aztán rátaláltam egy Szerényi Kata által létrehozott itthoni kezdeményezésre, a
Te rajzolsz én varrok ötletére. Rögtön elküldtem Nekik kislányom egyik művét, a "Kislány, akinek madárka szállt a fejére" címűt, amit aztán Kata saját maga varrt meg, és küldött el nekünk mindenféle kedvesség kíséretében. Odavoltunk! Mindannyian. Nem volt kérdés: az elsők között kerestük meg azzal, hogy szeretnénk bemutatni a most készülő Menta Magazinban. Ő pedig azonnal igent mondott és jött. Nem is akárhogy. :)
Elhozta angyali szépségű kislányát, Lulut, és annyi kelléket, hogy nem is értettük, miként fért el a kocsiban az a rengeteg kincs. Aztán sztájlisztkodott egy kicsit a stúdióban (mert aznap másokat is fényképeztünk), végül pedig Évivel berendezték kuckóját az általa készített sok-sok gyönyörűséggel.
A Menta Magazinban található cikk folytatását itt olvashatjátok:
„A gyerekek öröme a
fizetség”
Egy atomerőműnek is
becsületére válna Szerényi Kata energiája. Összefogja a Te rajzolsz, én varrok
kézműves csoportot, vagyis rendezvényeket szervez, és nagyon sokat varr, hogy
valóra váltsa azt, amit gyerekek rajzolnak.
Mindig is a kreativitást igénylő
feladatok vonzottak – meséli. – Ruhaipari szakközépiskolában végeztem, dolgoztam
esküvőiruha-szalonban, majd iparművészek mellett is. Egy idő után azonban
elegem lett abból a munkából, ezért pályát módosítottam, idegenforgalmi szakközgazdász
lettem. A kislányom születése után, az otthon töltött idő alatt éreztem, hogy
hiányzik az alkotás. Elkezdtem párnákat varrni, feltettem az internetre, és el
is keltek. Különleges kötényeket, kabalafigurákat is készítettem, azokat is
szerették. Bekerültem egy internetes kézműves csoportba, amelynek tagjai
ötletekkel segítik egymást. A nővérem másfél évvel ezelőtt felhívta a
figyelmemet egy kanadai anyukára, aki gyerekrajzok alapján varr kabalákat.
Nekem nagyon megtetszett az ötlet, és felvetettem a csoportban, hogy mi is
készíthetnénk hasonlókat. Először nem jelentkezett senki, de amikor látták,
hogy én komolyan gondolom, többen csatlakoztak. Egy évvel ezelőtt meghirdettünk
egy pályázatot az egyik közösségi oldalon, ahol felajánlottuk, hogy tíz gyerekrajzot
megvalósítunk. Olyan sikere volt a kezdeményezésnek, hogy ötvenhat figurát kellett
varrnunk.

Ma már több mint 6100 rajongója van Facebook oldalunknak. Az elmúlt
egy évben több pályázatunk volt: a Menedék Alapítványnál, állami gondozott
gyerekeknél jártunk, most éppen egy gyereknapi rendezvényt szervezünk, amely
május 25-én Győrben lesz, a Mobilis interaktív kiállítási központban. A
Te
rajzolsz, én varrok csoport tagjai felajánlották licitre a munkáikat, ebből
jött össze 200 ezer forintunk, ebből szerveztük ezt a programot. Színes
programmal készülnek a sokféle kézműves foglalkozás és vásár mellett lesz
bábelőadás, bűvész show, utcai akrobaták, a Fabula együttes koncertje, sőt még
a rendőrök és a tűzoltók is bemutatót tartanak. Az egész csoport így működik, a
rokonaink, barátaink, ismerőseink önzetlen felajánlásaiból. Nekem például biztos
támaszt jelentenek a szüleim, akik gyakran vigyáznak a lányomra, ez pedig nagy
segítség, így lehetőségem van alkotni. Mi, akik varrunk, mind kézműveskedünk,
az otthoni maradék anyagokból készítjük ezeket a munkákat. Jönnek olyan
megrendelések is, amelyekért fizetnek, de a fő fizetség, hogy látjuk, mennyire
örülnek a gyerekek, amikor kézbe vehetik a rajzuk alapján készített figurákat.

Gyakran
kérdezik, hogy mennyi ideig tartott, amíg tökéletesítettük a technikákat, amíg
kitaláltuk, hogyan lehet elkészíteni például a cérnanyakú figurákat. Nem volt
kísérletezés, én biztos voltam abban, hogy ezeket meg lehet valósítani. A
csoportban csak néhány végzett varrónő van, a többiek anyukák, akik bele tudják
képzelni magukat egy kisgyerek világába. És ez a legfontosabb, mert át kell
érezni a rajzok hangulatát. Ez a munka egyelőre nem hoz nagy jövedelmet, de az,
amit az emberektől kapunk, lelkileg egészségesen tart minket. És remélem, hogy
rövidesen egyesületként működhetünk, és anyagi szempontból is stabilan tudunk
működni. Egy éve eszünkbe sem jutott, hogy mára idáig jutunk, úgyhogy én
hiszem, hogy a csoportnak van jövője.
A cikket a Menta Magazinban találjátok.
Bejegyezte: Kriszta