2014. december 6., szombat

Kiosk Jégkorszak

Kifogtuk a legjobb napot a héten, mikor nem volt fogvacogtató hideg és nem esett az eső, mégis, szinte csak mi voltunk egyedül a Kiosk Jégkorszak körhintáján. Igazán hangulatos lett a tér, csupa karácsonyi fény, lassan forgolódó békebeli körhinta, ahonnét pompás kilátásban is gyönörködhetünk. Van jégpálya, korcsolyát is bérelhetünk, kis bodéban pedig vehetünk illatosan gőzőlgő forró italokat. 
A helyszín adománygyűjtőpontként is szolgál a Menedékház Alapítványnak és a fedél nélküli családoknak
Érdemes felvenni a decemberi látnivalók listátokra!






Fotó és szöveg: Galló Krisztina fotogallo







2014. december 2., kedd

Medveimádat

Évi szokta mondogatni mosolygós, fejcsóválós sóhajtások közepette, hogy "Gallóci, Te egy nagy gyerek vagy!" Igaz, igaz. Most meg, hogy két kislányom is van már, ismét "jogosult vagyok" különféle csodás játékok beszerzésére. Remélem, már mind láttátok az őszi Menta Magazint (ha pedig mégsem, akkor gyorsan megnézitek és azt válaszoljátok, hogy naná!), ahol indítottunk új rovatokat is, többek között egy "játékok természetesen" fejezetet, melyben igyekszünk megmutatni a számunkra kedves, érdekes játékokat (főleg hazai készítőktől, forgalmazóktól, de kitekintünk külföldre is).
Van az a kategória, amit úgy szoktam hívni "azonnalkell". Na, ezek a kis mackók pontosan ebbe a kategóriába tartoznak...Van komoly ruhatáruk, kis kiegészítőik, de még fenyőfát és adventi naptrát is készítettek hozzájuk!!! Ámulat!








Várjuk ám a Ti javaslataitokat is, ha magatok készítetek, forgalmaztok a rovathoz kapcsolódó játékokat, kiegészítőket, vagy simertek olyat, aki ezt teszi, és mi szívesen bemutatjuk a Játékok természetesen fejezetben:)