Ez a kopott komód -melynek az egyik lába hiányzik így egy gerendára támaszkodik, míg egyszercsak ismét farag neki egy tetszetős lábat valaki- az egyik meghatározó pontja a házunknak. Nem tudjuk az előéletét, hogy ezelőtt kiket szolgált, de egy idő után senkinek sem kellett, mert hogy túl nagy, lába sincs, foltos is, de nekünk pontosan így tetszett (mondom, lába azért hiányzik). Nem volt egyszerű megszervezni az ideszállítását, mert tényleg robosztus, de megérte. Hol a gyereknek támad kedve odakuckózodni a tetejére olvasni, vagy telepakolja filcekkel, füzetekkel és hosszasan alkot rajta, máskor meg remek fotóssarok. Ilyenkor lepakoljuk azt a sok tárgyat, díszt, ami éppen ékesíti. Mert bár sosem díszitjük fel szándékosan, ez a komód mégis mindig televan néznivalóval, gyűjti a tárgyakat. Talán ezért is Évi nagy kedvence és mindig reklamál, hogy fotózzuk már le a tetejét időről-időre, hogyan változik a hangulata. Nos, most reggel megtettem.
foto by fotogallo
Bejegyezte: Kriszta
