2013. szeptember 4., szerda

Elkezdtük!


A két nap alatt annyi jóban volt/van részünk, hogy bár megbeszéltük, hogy az első szám után kicsit hátradőlünk és pihenünk (annál is inkább, mert nyár van, és összesen három kismanó van a megálmodók pocakjában, és ugye melegben, gömbölyödő pocakkal dolgozni nagy kihívás), nem bírtuk ki! :-)
Tejeskávé és túrótorta mellett inspirálódtunk.


Anna új telefontokját is meg kellett örökítenem:)

Tegnap este fél hétkor nekiültünk. Kint a kertben a forróság már alábbhagyott, de a szavak egymásba vágtak, és a hangulat legalább olyan forró volt a sok ötlettől, a dátumoktól, a megvalósítás részleteiről, mint a napközbeni negyven fok. Természetesen az eddig megbeszélt és már szervezés alatt álló második számot újragondoltuk, kiegészítettük. Az eddigi körülbelül három lapszámnyi anyagból kilenc lett, a végén már alig bírtam jegyzetelni!

Következtetés: ELKEZDTÜK! Készítjük, szervezzük, írjuk a második lapszámot, hogy minél hamarabb megoszthassuk veletek!

Bejegyezte: Kriszta